Temetés

Szombat délután eltemettük a szőrmókomat. Átjött hozzám B, aki jóbarát. Érdekes figura. Pulitzer-díjas újságíró, egy 3 hónapos kislány apukája, amúgy pedig fűfüggő, és ráadásul roma. De mindez valójában nem számít semmit, mert óriási emberségről tett tanúbizonyságot. Kocsival volt, és felajánlotta, hogy kivisz valami erdős részre, ahogy nyugalomba helyezhetjük a csint. Elindultunk, természetesen abban a percben kezdett el szakadni az eső. Két 20 centis bot segítségével kapartuk ki a gödröt, B hősként, szó nékül csinálta velem végig az egészet. Azt hiszem, az ilyen pillanatokban érzi az ember a barátság lényegét.

Furcsa mód nem voltam elkeseredve. Tudom, hogy ez az élet rendje, tudom hogy körforgás van, meg minden. Ami bosszant, az a dolog értelmetlensége. Valószínűleg baleset történhetett, mert beteg nem volt, a többinek kutya baja, tehát a kajától sem lehetett. Sajnálom, hogy már nem ugrál ott, mikor hazaérek, és nem csipog, mikor rájön a "szerelem"... igen, ezek hiányoznak. Hiányzik, mert többé nincs. De tudom, hogy van valahol máshol, valamilyen más formában, és ez a gondolat megnyugtat valamennyire.